Cseppfolyósító
From NanoWiki
Ennek a lapnak a témája a He transzferálás illetve a He cseppfolyósító működése.
Transzferálás elindítása
A transzferálás móka, rutinszerű, ha minden szükséges előkészületet megfelelően hajtanak végre. Ezeket az alábbi pontokban ismertetem:
- Elsőként be kell tolni a kannát a helyére és a kanna visszatérő csonkjára rá kell húzni a cseppfolyósító felöli visszatérő ág csövét (narancssárga gumicső). A visszatérő ág kanna felöli és fal felöli csapját ekkor meg lehet nyitni. Az (ajtóra ragasztott) jegyzőkönyvet ki kell tölteni, az oszlopoknak megfelelően. (Jár-e a gép kérdés alatt azt kell érteni, hogy működik-e a cseppfolyósító.)
Meleg dewart érdemes kevés (4-5l) folyékony nitrogénnel (LN) előhűteni, azonban gondoskodni kell arról is, hogy ez ne szennyezze feleslegesen a visszatérő ágat. Azaz akkor lehet megkezdeni a transzferálást, ha már az utolsó csepp LN is elpárolgott. A 250l-es kanna szintmérője a kanna tetején található, bekapcsolás után pár percel mutat valós értéket. Transzferálás során, hideg dewar esetén nagyjából 10% veszteséggel kell számolni. Ha pl. a 60l-es dewarban van 10l, akkor kb. 55l-el lehet megtölteni. Ezen kívül a 250l-es dewar-ban a He szint semmiképp sem mehet le 3 inch alá (kb 30l), azaz, ha a példa esetében ebben csak kb 5 inch van, akkor nem lehet megtölteni a kis dewart.
- A transzferhez a nagy dewarban túlnyomást kell létrehozni.
- * Ha jár a gép, akkor van nyomás a 250l-esben, nem kell csinálni semmit.
- * Ha nem jár a cseppfolyósító, akkor a V.. –as szelep és a V341 megnyitásával adhatunk túlnyomást a kannára.
- Minden transzferálás megkezdése előtt meg kell nyomni a kompresszorok bekapcsoló gombjait. Ezek a harang szintjelző paneljének oldalán és elején vannak. Bekapcsoláskor a kompresszorok nem fognak automatikusan elindulni, azonban egy furcsa 'pitty' hangot hallhatunk, mely nyugtázza, hogy készenléti állapotba kerültek.
- A transzfercső 2 részből áll, az egyik mindig a 250l-esből lóg ki és egy kupakkal van lezárva, a másik, az ajtó mellett van felfüggesztve. A transzfer megkezdésekor az utóbbit kell beszúrni a kis dewar visszacsapó szelepébe (transzfer során csak egy bizonyos visszacsapó szelep használható! (kép)). Transzfer előtt le kell ellenőrizni azt is, hogy ezen utóbbi csőnek milyen a végződése. Ha kevés LHe van a kis dewarban, akkor olyan sárgaréz végződést kell választani, amely az alján egy lyukkal rendelkezik. Ha sok a LHe, akkor olyat érdemes választani, aminek az oldalán vannak a kivezető lyukak és felfelé áramoltatja a He (gáz)t, ugyanis ekkor nem fogjuk feleslegesen kifújni a már benn levő LHe-t a forró He gázzal.
- Tanács: Érdemes a közelben tartani egy hőlégfúvót. A transzfer során sokszor hasznosnak bizonyul, leállításához nélkülözhetetlen.
Most már meg lehet kezdeni a transzferálást:
- Ha az ajtónál levő cső is be van téve a töltendő kannába, akkor le lehet csavarni a 250l-esből kilógó cső végéről a kupakot és a két cső egymásba dugható (1-2 másodperc). Az összeillesztés során a szorító csavart elég keményen meg kell szorítani és gondosan ellenőrizni az illeszkedést. Ellenkező esetben, amikor jön a LHe a 250l-es kannából, az illesztésen keresztül kiszivároghat, tönkretéve ezzel a csövet. (Ebben az esetben meg kell állítani a transzferálást, fel kell melegíteni a csövet és jobban összedugni.) Amint lehet, 20-25 cm-es lépésekben toljuk le mindkét csövet 3-4cm-rel a dewarok alja felé. A csövek leeresztésénél törekedni kell arra, hogy a transzfercsövek ne hajoljanak meg és a hollandi csavarokat (vagy a biztonsági szorítókat) minden lépésnél szorítsuk meg.
- Fontos, hogy a transzfert sosem szabad teljesen magára hagyni! Pár percre magára lehet hagyni de mindig olyan helyen kell lenni, ahol hallható a riasztó (az egész nagylabor, ESR labor, MOKE labor).
A cseppfolyósító bejáratának ajtaja mellett található analóg kijelző, az 5m3-es He harang térfogatát mutatja. Ez a harang (olajkádban álló henger) egy puffer az elpárolgó He tárolására. A visszatérő ágon leszívott, a transzfer során elforralt He ide kerül, mielőtt végleges tárhelyükre, a 3x12 darab He palackokból álló kötegekbe jutna. Erre a pufferre azért van szükség, mivel a kompresszorok nem tudják elegendően gyorsan a transzfer során elforrt He-t a kötegekbe bepréselni. Abban az esetben, ha a harang szintje elérte a 4m3-t, a rendszer riasztást küld, ekkor érdemes megállítani/felfüggeszteni a transzfert. Ha a harangban sok a He, nem érdemes elkezdeni a transzferálást. Hasonlóan, ha a kis dewar meleg, számítani lehet arra, hogy a hűtés során a He harangot meg fogja egyszer tölteni az elforralt He. Veszély esetén a transzfer a csövek visszaemelésével megállítható, vagy másik lehetőség a visszatérő ág elzárása (ekkor a tartályban megnő a nyomás, egész addig, amíg el nem éri a 250l-es nyomásszintjét, ekkor leáll a transzfer).
Transzferálás megállítása, szüneteltetése
Fel kell húzni mindkét transzfercsövet a LHe szintje fölé. A csatlakozót meg kell lazítani, a 250l-es oldali csőre vissza kell húzni a kupakot és a szorító csavarral rögzíteni. Eközben a kis dewarból ki kell húzni a transzfercső másik részét. Ideális esetben a szétválasztás pillanatszerű, de 1-2 másodpercnél nem hosszabb.
Szüneteltetés: Visszatérő ág elzárása.
Megszentségteleníthetetleneskedéseitekért egy szép szó.